Avagy egy napra Díva leszek

Egy nap Díva leszek

Addikcióm, az adrenalin

2018. december 10. - Bianca Terek

Van egy barátom, aki szeret repülni. Van saját repülője. 

Motorozni is szeret. 

Kérdeztem tőle, hogy nem fél tőle?

Azt mondta, hogy fél, de annyira izgatja az érzés, amit mellette kap ezektől az élményektől, hogy mindig felülkerekedik a félelmein.

 Én koncert előtt szoktam ezen merengeni, amikor várom hogy sorra kerüljek. Ez hol könnyebb, hol nehezebb. Érdekes, hogy néha elkap a szorongás, és eluralkodik az érzés, hogy miért is vágtam bele az egészbe, nem ér ez ennyit. De volt már olyan is, hogy szinte izgalom nélkül léptem színpadra.

Vélhetően a napi idegállapot függvénye, hogy miként reagálunk. Ja, és persze, hogy mennyire tudjuk jól a darabot. Az agyongyakorlás még senkinek nem ártott meg.

Egy biztos, hogy amikor az ember elkapja azt a belső lüktetést, amit a színpad megkíván tőle, akkor az olyan hajtóerőt jelent, ami a produkciót sikerre emeli. Tisztán emlékszem arra a különös érzésre, amit egyszer tévékamera előtt éltem meg, ahogy terpesztettem egy jó magas tűsarkúban, és a lábszáramon végigfutott egy olyan erős, inspiráló áram, ami végigvitte a produkciót. 

Azt mondják a közönség átveszi az előtte álló előadó érzéseit. Az énekesek úgy tartják, hogy még a torok állását is felveszi a hallgató - aki szorítja a gégéjét, annak a hallgatósága akár le is rekedhet. Erről egyszer egy ismerősöm személyes tanubizonyságot is tett, azt mondta, hogy operaáriákat hallgatott egy torokszorító énekestől, és a darab végére ő rekedt le (nyilván az énekes is, csak erről mi már nem tudunk). 

Torok szorongatásról nekem is vannak saját tapasztalásaim, a téma meglehetősen kimerítő és hosszadalmas, és leginkább csak az érintettek értik, akik maguk is csinálják. Meg néhány hallgató, akit megőrjít az éles vibrato. 

Különösen érdekelnek ezek a belső magatartás formák, és hiszem, hogy gyakorlással el lehet érni, hogy az előadó a megfelelő pillanatban elő tudja rántani a színpadkész állapotot. Amiben nincs izgalom csak izgatottság. Ami inspirálja a hallgatóságot és nem drukkolásra kényszeríti.

 

 

 

 

Koncert az Adventista Egyházban

November 17.-én este adott egyházzenei koncertet az Orvosmuzsikusok Egyesülete.

Felléptek: Dr. Lehoczky Hajnalka, Dr. Greschik István, Prof. Dr. Borvendég János és Dr. Terék Blanka, Devich Benedek, ifj. Balázs Elemér, zongorán kísért: Mikó Szilvia korrepetítor.

Műsoron volt Bach, Handel, Boellmann, Dittersdorf.

Bevallom ez utóbbi két szerző számomra újdonság volt, és az is, hogy egy zenész egy szál nagybőgővel kiáll a színpadra és szólózik. Majd egy zongora kíséretével ismét szólózik. 

Zenei csemegének gondolom, érdekessé teszi a koncertet, új színt visz a műsorba - ilyet ritkán látni, talán kevesen is vállalják a szólista megjelenést egy ilyen (technikájában és súlyában egyaránt) nehéz hangszerrel. Respect Devich Benedek!

Balázs Elemér azonnal belopta magát a szívembe, így még nem hallottam senkit Bachot játszani: mintha romantikus mű szólna - vagy csak a képzeletem játszott?

 

Erre az alkalomra a klasszikus fekete - fehér szettet választottam, a télen oly öltöztető bunda felsővel, kötelező piros rúzzsal - ékszerek lemaradtak, ne csicsázzuk túl. (Valamit hagyjunk későbbre is! )

img_2318.JPG

 

 

Köszönjük a lehetőséget az Egyháznak, hogy helyszínt biztosít Egyesületünk részére!

Adventi koncertek

Az adventi időszak mindig sűrűbb az énekesek életében.

Soron következő koncertek:

November 17. 18 óra

Adventista Egyház - Egyházzenei Műsor - (Orvosmuzsikusok Egyesülete)

December 3. 19 óra

Szent István Bazilika - Idegsebészek Advetni Hangversenye

December 4. 18 óra

Ráckevei Könyvtár - Adventi Hangverseny - (Orvosmuzsikusok Egyesülete)

December 16. 18 óra

Zenta - Színházterem - Jótékonysági Koncert 

December 22. 15 óra

Törökbálint - Olajág Idősek Otthona Karácsonyi Koncert 

PEZSGŐŐŐŐŐŐT a Dívának!

A rádióban folytatott beszélgetést egy riporter az operettszínház énekeseivel. Arról zajlott az értekezés, hogy milyen más a mai operettsztárok élete, mint néhány évtizeddel ezelőtt, a századfordulóról már nem is beszélve. Nemcsak az ő életformájuk más, de a rajongók és viselkedési szokásaik is merőben megváltoztak. 

Az egyik bonviván nyilatkozta, hogy mára inkább a férfi énekeseknek van rajongótábora.

A primadonnák kitartó udvarlói mintha eltűntek volna az éterből. Pedig ismerjük a régi klíséket, mely szerint a férfiak pezsgőt ittak az ünnepelt énekesnő cipőjéből, és kifogták a lovakat a kocsijából, hogy ők maguk húzhassák. Névtelen vagy nevesített virágcsokrokkal halmozták el az imádott és sokszor teljesen elérhetetlen hölgyek öltözőit. 

Hová lettek ezek a férfiak?

Helyébük léptek azok a fiatal lányok, akik autogrammra várakoznak a művészbejáratok előtt, és visítva fogadják a kijövő bonvivánokat és táncosokat, könnyűszerrel akár oda is adják magukat egy-két alkalomra.

 

Jó, vagy nem jó: így van - de ez sem marad örökre. Jönnek majd új idők új dalai, dívái és rajongói. 

 

dsc09998.JPG

Macskazene

Napjaink elterjedt művészeti megnyilatkozási helyszíne az ALULJÁRÓ.

Utcazenészek régen is voltak, de mintha mostanában egyre többen mutatnák be művészetüket aluljárókban, tereken, parkokban.

Vagy csak az én utam változott annyit, hogy minden reggel és délután átkelek a kelenföldi aluljáróban, ahol szinte mindig zenél valaki a mozgólépcső alján. 

Nem újdonság az anekdota, mely szerint egy igen magas gázsikért foglalkoztatott zenekar kiment az aluljáróba zenélni, és az emberek rezzenéstelen arccal haladtak el előttük, rájuk sem hederítve rohantak, ahogy szoktak. Ugyanezért a zenekarért aznap este ezrek fizettek nagyon súlyos pénzeket, hogy meghallgathassák őket egy elit koncertteremben. 

Ma délután ez a pár hegedült Kelenföldön. A tokra ki volt tűzve az alábbi szöveg: "Esküvőnkre gyűjtünk."

Kérdés, hogy igaz e az állítás, én picit meghatódtam tőle, jobban esett elhinni, mint nem elhinni. Egy pár percig hallgattam a játékukat, szépen zenéltek. 

 

 

aluljarozene.jpg

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Remek, remek darab!

Ha színház - én azt mondom, Molnár Ferenc.

Ő igazán ért hozzá, hogyan tartsa fenn a figyelmet. Nem is a témaválasztás a leglényegesebb kérdés, hanem a szemszög amelyből pislogunk. Hogy honnan ragadjuk meg a cselekményt, kinek, minek a perspektívájából. 

Adott egy történet, egy majdnem mindennapi történet : szerelmi bonyodalom. Egy gazdag lány, aki szegény fiút választ, hallottunk már ilyet - de mindezt egy bankár irodájában lejátszva nézhetjük végig. A bankigazgató - aki a tempót és a történéseket diktálja valójában mellékszereplője a pár életének, most erre az egy órára azonban főszereplővé válik. 

Molnár Ferenc értett az emberi jellemekhez és tudta hogyan ábrázolja azokat. Ahogy a kortársai mondták: kisujjában van a színház! 

 

 

Nem vagyok elvakult Alföldi Róbert rajongó, de ebben a darabban pompásan alakítja Norrison igazgatót. 

1929-ben írta Molnár Ferenc az Egy, kettő, hármat és azt kell mondjam, egyetlen pillanatra sem válik unalmassá, hiába telt el 90 év, hiába gyorsult fel fogyasztói igényeket kielégítőre a színpad - ez a darab fenntartja önmagát, ezért nevezhetjük bátran remekműnek.   

Itt szeretném ajánlani egy kedves osztálytársam blogját, aki jelenleg Indiában rendez Molnár Ferenc darabot (Az Ördög-öt) - mintegy ínyencségül:

https://szinhaz.hu/2018/09/25/valcz_peter_a_zuhany_alatt_ugrott_be_hogy_el_kene_stoppolni_indiaba

 

 

Napi inspiráció

 

Bementem a Libribe ma este, egy pszichológia témájú könyvet kerestem.

De ahogy elhaladtam az egyik könyvpiramis mellett, megakadt a tekintetem a címeken és képeken.

A piramis neve Életrajzi regények.

Mindig is szerettem az igaz történeteket, akkor is, ha hírességről szólnak, akkor is, ha ismeretlen emberekről, egy a lényeg, hogy valakivel megtörtént mindaz, amit leírnak benne, tehát a könyv olvasása során részeseivé válunk egy jellem formálódásának, kifejlődésének. 

Nem beszélve arról, hogy a jól megírt művek katartikus hangulatba sodorják az olvasót, és mindamellett, hogy foglalkozunk egy másik ember által megélt világgal, magunk számára is vonhatunk le fontos tanulságokat.

Szóval, megálltam a piramis mellett, és elkezdtem böngészni a borítókat. Majd elkezdtem lefotózni amik megtetszettek, bár legszivesebben a kosaramba helyeztem volna mindegyiket, de egyrészt ez egy kisebb vagyont ölel fel, másrészt úgyse tudok ennyire sokat rövid időn belül elolvasni, majd egyenként.

Mire itthon összeraktam a fotókat persze azt is felfedeztem, hogy csupán nők kerültek érdeklődésem középpontjába, nem mintha nagy feminista lennék - ábszolúte nem vagyok az - de úgylátszik most a női példaképek korát élem. 

A saját fotómat már csak tolakodásból helyeztem el a képen - mondjuk úgy szignatúra helyett...

 

img_20180925_200148_782.jpg