Avagy egy napra Díva leszek

Egy nap Díva leszek

Bergamoi Ballada

2019. december 26. - Bianca Terek

Ősszel Bergamoba látogattunk.

Az elsődleges cél a milanoi Scala megtekintése volt, és Vivi barátnőm azt tanácsolta, hogy egy ilyen kirándulást bergamoi szállással érdemes megoldani: a repülőgép Bergamoba visz, gyönyörű, hangulatos kisváros, és Milano egy órára van vonattal, de érdemes a másik irányba is elmenni, az észak olasz tavakhoz. 

Könnyű volt meggyőzni, alapból is jobban szeretem a kisvárosokat. London volt az első metropolisz, amit láttam, és egyáltalán nem tetszett, fullasztó tömeg és kosz. Párizs szebb volt, mert annak a városnak a tömeg ellenére is vitathatatlan szépségei és kihagyhatatlan látnivalói vannak, de ha az ember már túl van azon, hogy a nagy látványosságokat megnézte, és átverekedte magát a tömegeken, majd külföldi vakációra vágyik: hát én biztosan az olasz és a francia vidékre szavazok.

Így elutaztunk Bergamoba. Első látásra szerelem, ahogy az Alta Citta a hegytetőn látványosan a város felé emelkedik, mindjárt besétálásra hívogat.

beegamo.jpg

Nem is várattuk sokáig, a szállás elfoglalása után, ami az Alta Citta tövében volt, gyalog nekivágtunk, és könnyen meg is találtuk a hegyre vezető utcákon át a feljáratot. Útközben az Accademia Carrara Museum, ígéretes gyűjteményekkel fogadja látogatóit. Majd egy nagy városkapu, és már az óváros külső peremén sétáltunk felfelé. Gyönyörű kilátás a szomszéd hegyekre, ahol mint szállásadónktól megtudtuk télen síelni járnak, egy órányi távolságra már jól síelhető terepek vannak. De ilyenkor októberben még minden zöld, szőlőtőkék végig futnak a hegyeken.

img_20191023_114822.jpg

img_20191023_120313.jpg

 

Végigmenvén az utcákon feljutottunk a felső város szívébe. A látvány magáért beszél, a központban egy tér, ahol először is egy nagy Donizetti plakát van kifüggesztve, aminek kapcsán tájékozódunk, hogy Bergamo a híres belcanto mester szülővárosa. Itt született és alkotott Gaetano Donizetti, és 2019 novemberében az ő tiszteletére rendeznek fesztivált, ahol az operáit fogják játszani. Milyen kár, hogy mi októberben jöttünk, jó lett volna megnézni egy Szerelmi bájitalt, vagy az Ezred lányát. 

A tér hátsó felében igazi olasz kincsek, Duomo, kápolna, templom, Donizetti sírhelye, minden márvány és olasz. Itt még segít minket a mini útikönyv, ami a 21. század turistájának íródott, csak semmi részlettesség, hiszen ki bír már ki annyi információt, amikor az ember minden nap új helyekre látogat, nem érdemes terhelni a memóriánkat kettőnél több tájékozódási évszámmal. Ez nem túl jó, de így van. 

 

img_20191023_122449.jpg

img_20191023_122309.jpg

img_20191023_123224.jpg

Majd miután magunkba szívjuk a tér és épületei illatát, kipróbáljuk az első olasz pizzázót, és mindjárt hozzáteszem, hogy még indulás előtt belefutottunk egy gluténmentes pékségbe, ahol minden gluténmentes volt, így én már ott megvettem a magam pizzaszeletét, ami most fenn el is tudtam fogyasztani a többiekkel, és meglepő jó volt, Olaszország igazi gluténmentes mennyország, erről több helyen is meggyőződtünk. Ebéd után pedig folytatjuk a felsőváros körbesétálását. 

img_20191023_113927.jpg

Nagy szerencsénk volt, teljes szikrázó napsütés, ellenben  a második napon már szakadó eső tartott egész nap, de folyton azon vigasztalódtunk, hogy a kirándulás maradék részére már jó időt ígérnek, ami végül beigazolódott.

Az esőben is fel kellett találni magunkat, erre a napra maradt, hogy múzeumot válasszunk, a képtár és a Donizett múzeum közül végül az második nyert, persze, így újra felmentünk az Alta Cittaba és felkerestük a múzeumot. Hát, mit mondjak, némi csalódás volt, az 5 euróhoz képest egy nagy és egy kicsi terem, jobbára Donizetti kéziratai voltak kiállítva és különböző hanganyagok, amelyek vagy zenét tartalmaztak, vagy életrajzi részleteket - ezért nem feltétlen megy az ember múzeumba, miután az interneten már minden elérhető. Na, néhány zongorát is láthattunk, egy karosszéket és egy ágyat, pár ereklyét azért összehordtak, mondom, kicsit csalódás volt, de legalább láttuk, és nem maradt meg az ezt is meg kellett volna nézni érzés. Ezek után pedig a Donizetti Caféban melegedve fogyasztottuk az utolérhetetlen olasz cappucinót.

img_20191024_114919.jpg

img_20191024_112128.jpg

img_20191024_122335.jpg

 

Következett volna a nagy nap, irány Milano, de az olaszok sem hazudtolják meg magukat: a vasút állomáson közölték, hogy nem tudnak jegyet adni, sztrájkolnak az olaszok, nem mennek a vonatok. Próbáljuk meg a távolsági buszt, azok nem sztrájkolnak. Szerencsénk volt, mert tényleg nem sztrájkoltak, így egy kis átprogramozás után Lago del Iseot választottuk kirándulásunk célpontjául.

És milyen jól tettük, ezt is szállásadónk sugallta, hogy ez a legkevésbé turista lepte tó és szerinte egyúttal legszebb, közepén a nagy szigettel- Monte Isola, ami az olasz tavak szigetei közül a legnagyobb, végül nem mentünk át komppal a szigetre, csak a túlpartról csodáltuk meg Tavernola kisváros kikötőjéből. Ez a városka igen kicsi, ezért volt időnk visszafelé Sarnicoban is leszállni és besétálni. Jól tettük, mert sokkal hangulatosabb maga a település, hosszú tóparti sétánnyal, beülős étteremmel és fagyizóval, mondanom sem kell, hogy sikerült újra gluténmentes fagyizót találni, igaz nem közvetlenül a parton, hanem rögtön mellette a mellékutcában. 

img_20191025_122007.jpg

img_20191025_130459.jpg

Akinek elege van a kozmopolita nagyvárosokból, tökéletes célpont a Lago d'Iseo, csend, szépség és nyugalom. Az idegek biztosan megnyugszanak itt. 

Utolsó lehetőségünk maradt a szombati napra, hogy eljussunk Milanoba. A sztrájk véget ért, tudtunk vonatjegyet váltani, és dél körül már a belvárosba értünk. A Duomo metrómegállónál jöttünk fel, jó választás volt, ahogy felér az ember a térre igencsak impozáns látvány tárul elé, ha még nem járt Milanoban. A Duomo grandiózus épülete lenyűgöző. És végre egy méltó méretű tér veszi körül, kiemelve az épület pompáját, igen, így kellene építkezni, hogy a tér is támogatni tudja az épület szépségét, nagyságát, méltó helyet szolgáltasson neki. Szóval, felértük és alaposan megcsodáltuk. Van mit csodálni, a méretek mellett az apró részletesen kidolgozott szobrocskákat talán egy életen át lehetne vizslatni, nem beszélve arról, ha lenne hozzá szakszerű leírás, hogy melyik rész mit ábrázol, a bibliai részektől a világirodalomig. Nem olvastam utána, csak sejtem, hogy lehettek emberek, akiknek élete munkásságát töltötte ki a milánói dóm tanulmányozása és történeti feltárása. Magamnak készítettem pár videót a szobrocskákról és oszlopokról, annyira magával ragadó. Be végül nem jutottunk, ez marad a következő milánói látogatásra.

img_20191026_123011.jpg

Következő célpont a Scala volt, amiről én már tudtam, hogy nem lesz nagy látványosság, ezt már többen mondták is, és olvastam is róla, mégis azt kell mondjam, hogy amikor kiértünk a térre, először is keresnem kellett, hogy a körben álló épületek közül ugyan melyik a Scala, majd amikor térkép segítségével beazonosítottam, az előzetes információk ellenére döbbenetet és csalódottságot éreztem. Ilyen ez.

img_20191026_151520.jpg

Mondják persze, hogy a tartalom számít, nem a külcsíny, de mégiscsak a világ leghíresebb operaházáról beszélünk, ahol a legnagyobb olasz operaszerzők művei debütáltak, és ahol személyesen nézték végig saját bemutatóikat, szóval, a bölcső, a legbeavatottabb helyszín. Jó, hát feldolgoztuk a szembesülést, és megvettük a jegyeket, hogy legalább a Scala Museumot meg tudjuk nézni, ha már előadásra nem váltottunk jegyet. Igazság szerint számomra érdektelen darabok mentek az ott tartózkodásunk alatt, amire nem akartunk annyi pénzt kiadni, amennyibe kerül a Scalaban egy jegy. Ez is marad mostmár egy másik alkalomra. Kizárólag Verdi és Puccini jöhet szóba. 

img_20191026_161413.jpg

img_20191026_162812.jpg

Ellenben a Museon keresztül lehetőségünk nyílott megnézni a belső teret és páholyokat, a felső szint folyosóját egy néhány szobából álló kiállítást, melyben zeneszerzők, énekesek és zenészek szobrai, portréi vannak kiállítva. Megérte, ez elég színes és érdekes volt.  

Nem sok időnk és erőnk maradt teljes Milano központot bejárni, de a Castello Sforzesco -ig eljutottunk, és a parkban sétáltunk, illetve a Via Napoleonet is megnéztük, hogy lássuk Milano fogyasztói szívét. Így bár a legszűkebb belvárosról csak, de bennem mégis az a kép alakult ki, hogy Milano igenis szép, hozzátéve, hogy a külsőbb részekből semmit nem láttunk, vélhetően azok zsúfolt lakóterületek, de látogatni úgysem oda megyünk. 

Utolsó reggel még maradt egy egészen rövid sétára időnk, akkor bukkantunk erre a nem is kis méretű templomra az utcák között. A Mária szobor magával ragadott, itt kellene minden vasárnap énekelni a Gounod Ave Mariát!

 

img_20191027_103733.jpg

És ami még megragadta a tekintetemet: a gyóntató fülke! Ilyen szépet még nem láttam! Itt még  a gyónásnak is megadják a módját! Ezért szeretjük az olaszokat! Dísz,dísz, dísz mindenhol!

img_20191027_103459.jpg

Így zártunk egy igen emlékezetes kirándulást Olaszországban, majd hazatérésünk után pár nappal az anyukám küldött egy üzenetet nekem, ami egy újságcikk volt arról, hogy zenészeket és amatőröket keres a bergamoi színház, ugyanis november 11.-én lesz a  Donizetti fesztivál megnyitója a bergamoi repülőtéren, melynek alkalmából egy koncertzongorát szállítanak a reptérre, és olyan fellépőket keresnek, akik tudnak Donizettitől bármilyen darabot előadni, amivel kiállnának - ezzel népszerűsítve az utazóközönség előtt az olasz belcanto mesterét, és a bergamói színházat. 

cikk.jpg

Először olvasván a felhívást, legyintettem, hogy ugyan, erre esélytelen bejutni, mért is választatának be engem az ismeretlenségből - de szülői biztatásra, és az ugyan mit veszíthetek csak küldtem egy életrajzot repertoárral, ugyanis három nem túl ismert Donizetti dalocska éppen volt a repertoáromon.

Eltelt két hét, persze semmi visszajelzés. Majd november 6.-án jött az email, hogyha még tart a mehetnékem, akkor várnak a fesztiválon. Na, akkor nagy hirtelen dönteni kellett és kezdeni a szervezést, szabadságot kérni, repülőjegyet venni, szállást foglalni. Ment is minden szép sorjában, egyeztetés a színházzal, zongorakísérővel, a csúcspont az volt, hogy rájöttem, hogy szombat este Gumicsizma buli lesz Gyálon, a repülőjegy pedig vasárnap hajnalra szól. Sokat ezen se kellett gondolkodni, hazajönni már nem volt értelme szombat éjszaka, a gyáli buli után hajnali 2kor kiértünk a reptérre és gubbasztottunk hajnali 6 ig, amikor is felszálltunk. 

Irány újra Bergamo!!! Tudtam, hogy vissza fogok egyszer térni, de azt nem gondoltam, hogy egy hónapon belül. Apró szépség hiba volt, hogy már csak Malpensara kaptunk repülőjegyet,tehát mindkét irányban át kellett menni Milano felett. De ha már kaland, akkor legyen benne minden csavar. Végülis sikerült minden időben elérni felszállni és átjutni, ami nem feltétlen biztosított egy Milano forgalmú város külső negyedeiben sem, a délután autópályák zsúfolásig telve voltak. De elértük hazafelé is a gépet. 

img_20191110_130055.jpg

Ami a fesztivált illeti, izgalmas volt, gyülekeztünk a bergamoi reptér előterében, még két magyar énekes jött, akiket nem ismertem előtte, de most összebarátkoztunk. A VIP részlegen vittek be minket a vám zónába, persze átvizsgáltak, és végig felügyelet alatt voltunk, még wc-re is csak biztonsági őrrel mehettünk, hiszen nem utasok voltunk, hanem szereplők. Ez egy kicsit vicces volt. Bent pedig volt két óránk, ahol mi magunk oszthattuk be, hogy mikor mennyit énekel, én 5 darabot válaszotottam, ebből három Donizetti, a Habanera elmaradhatatlan volt és Delila Csókáriája is, a többiek is 4-5 darabot énekeltek. 

 donizmarath.jpg

Meg kell mondjam valamivel nagyobb nyüzsgésre számítottam a hallgatóság részéről, néhányan persze odajöttek, videóztak nézelődtek, de nem mondhatni, hogy tömegek mozdultak meg, ami nekem azért furcsa, mert az ember ül egy repülőtéren és várakozik, akkor ha észreveszi hogy valami szokatlan történik, gondolnám megnézi mi az, de lehet, hogy ma már ez nem is szokatlan, hogy külső helyszínen nekiállnak emberek énekelni, zenélni, vagy a komolyzene nem mozgatja meg a nagyérdeműt. Végülis nem tudom. 

Nekem mindenesetre élmény volt, és izgalmas , szívesen meghallgattam volna az esti szekciót is, ők főként olasz zenészek voltak, később láttam, hogy egy egész zenekar is kivonult játszani, de nekünk sietni kellett hazafelé, mert a repülőnk este 10-kor indult vissza Malpensáról, másnap munkanap volt. 

Ez történt Bergamoban, közben megtaláltam Donizetti életrajzi regényét is - most fogok nekilátni: Barát Endre - Bergamoi balladája címen.

ballada.jpg

A Wall Street pillangóiról

Végre egy jó filmet láttunk tegnap este, mert az az igazság, hogy az utóbbi időkben kevés igazi filmélményem van. Sajnos nálam az akció, thriller nem nyerő, a horror meg teljesen kizárt. A legtöbb film túl hangos, agyon van nyomva effektekkel, nagyon a látványra és a hangerő keltette sokkhatásra mennek. 

Nem mintha a tegnap látott Wall Street pillangói nem lett volna tele hatásvadász jelentekkel, a szex az mindig hálás és könnyen eladható téma, mert "eszik", de most azt mondom, legalább jól szórakoztam. 

Igen, a szexi témát, a látványos helyszíneket, a nagymenő üzletembereket könnyű filmbe vinni és megvetetni a nézőkkel, mert mindenki szeretne hozzájuk hasonlítani, ha más nem csak arra a két órára, amíg nézi a filmet. 

Amíg nézzük a mozit, addig se a napi gondok kötnek le. 

A tegnapi moziban remekül el tudtam merülni, és bevallom őszintén a sztriptíztáncosoknak drukkoltam. Nyilván, női szolidaritás. De ha már a nagymenő üzletemberek dúskálnak a pénzben, amit ki több ki kevesebb munkával szerzett meg, miért ne csíphetnének belőle a táncosnők, ha már furfang szorult beléjük?

A film báját erősíti, hogy igaz történet, ez nálam mindig sokat nyom a latba, jobban szeretem megnézni az élet valódi produkcióit, mint valakinek a szürreális látomásait, vagy filmtechnikai zsonglőrködését.

 Szóval, női fifika és női lélektan: én azt mondom, hogy minden nőben él a vágy, hogy tudjon bánni a férfiakkal: magunkra vonni a figyelmüket, elcsábítani, érezni, hogy hatással vagyunk rájuk. Márpedig a sztrip táncosnők és a luxuskurvák ezt magas szinten művelik: tetszik vagy sem, pont ennek művészei, és ezért valahol minden nő szeretné ezt eltanulni tőlük! Azt nem merem kijelenteni, hogy szeretnénk hasonlítani rájuk, de azt azért bevallhatjuk, hogy a csábítás művészetére mind vágyunk legbelül. 

Szeretjük ha szeretnek minket. Ennek sokféle formája létezik, sokféleképpen lehet szeretni egymást, nyilván nem minden szeretet köthető szexualitáshoz és ez így van jól, de amíg világ a világ férfiak és nők közt zajlik a játszma: ki kinél jó, ki kit tud magáénak, ki kapható mire? Ezek érdekes játékok és izgalmas kérdések, ha valaki szeret ilyen témával foglalkozni, annak bátran ajánlom a Wall Street pillangóit!!!! 

 

 

Pécs

Pécs az izgalmak városa. 

70398070_10157531336429288_5826176575007096832_o.jpg

Szeretem a változatos  fekvését, ahogy lefut a hegyről, fent a jellegzetes TV toronnyal, ami egy jó tájékozódási pont a látogatóknak, akik vonattal futnak be a város alsó felében szaladó síneken. 

Ahogy a főtér is lejt, középen a dzsámival, ami már önmagában némi titokzatosságot sugároz, abból a régi török világból, ami valaha a teljes délvidéket uralta, néhány kis eldugott minaret is felbukkan a sétám során, ahogy a pályaudvarról igyekszem felfelé, hogy a bazilika feletti utcában foglalt szállásomat elfoglaljam. 

Már a vasútállomásról felfelé induló széles utca is igen hangulatos, a forgalmas főút után végre kezdődik a belváros. Tele nyüzsgő emberekkel, a kávézók és teraszok is emberekkel telve, szeptember van, megérkeztek a diákok is az egyetemekre. 

Bár én is ezt a várost választottam volna tanulmányi éveimre (a gyógyszerészi tanulmányok), de hát semmi célszerűség nem lett volna ebben a döntésben, leszámítva, hogy talán akkor némi kis öröm is vegyült volna az egyetemi évekbe, melyet a hely szelleme, és a kisvárosok nyújtotta közösségformáló erő jelentett volna. 

Most már mindegy, maradt kiélvezni azokat a lehetőségeket, melyet a város most a későbbi felnőtt életben kínál. 

Már a vonaton is elmerengtem, mennyi izgalommal járt 2014 nyarán felvételizni a művészeti karra. Akkor már Pécsi diák szerettem volna lenni, ráadásul a karról tudni, hogy bár a pesti akadémia régi időkből megmaradt jóhírével nem veheti fel a versenyt, valójában a legjobb művész tanárok Pécsen vannak, legalábbis ének szakon, és az intézet nagyon sok jó lehetőséget kínál diákjainak, beleértve külföldi programokat is. Én lepődtem meg a legjobban, amikor a szolfézs és zongora felvételin megfeleltem, és még egyszer utazhattam Pécsre előénekelni. Sajnos itt már nem kerültem be a 3 legjobb közé, még ha nem is voltak nagy illúzióim, ez egy nagy álom lett volna. 

De Pécsre sosem tudtam haragudni ezért, szemben Miskolccal, ahol kifejezetten rossz élmény volt a felvételi. 

Most viszont, 2019 szeptemberben már egészen másért jöttem Pécsre. 

Anno nem gondoltam erre egyáltalán, de a sikertelen felvételik után lépni kellett valamerre, s ha már nem válhattam operaénekessé, 2 év keresgélés és merengés után a kórház mellett döntöttem. Gyakorlatilag ez volt az egyetlen vonal amit még el tudtam képzelni magamnak a gyógyszerészeti szakmán belül. 8 órás irodai munka kizárva, házalás az orvosoknál elképzelhetetlen. 

Hogy egy kórházi közeg ugyan mit tud kezdeni egy önjelölt művésznővel, na ez aztán hajmeresztő kérdés volt számomra. A legkevésbé sem voltam biztos önmagamban. De kísérletezni imádok.

2019 szeptemberben pedig előadni jöttem Pécsre. A város, akinek nem kellett énekesnő, most kell majd előadó. Illetve hogy kell e, ezt én nem tudhatom, ezt majd a többiek eldöntik. 

Nekem mindenesetre nagy és jó élmény volt. Készültem rá, sokszor felmondtam, mert ismerem a reflektorfény okozta izgalmi állapotot, és tisztában vagyok vele, hogy az izgalomtól az agyam egy része stresszblokk alá kerül, csak azt tudom előadni, amit előtte már alaposan átgondoltam és gyakoroltam. Ugyanakkor pont ez a nagy feszültségből származó hajtóerő hozzá elő azokat a gondolatokat amelyek a legjobb ötleteket szolgálják egy előadás elkészítésekor. Amikor az ember stressz helyzetben jól teljesít, mert úgy tud megnyilvánulni, ahogy azt elképzelte, és erről pozitív visszajelzést kap a hallgatóságtól, akkor a siker érzés hatásfoka olyan magas, hogy a meglevő gondolatcsírák minőségét meghatványozza. És ilyenkor születnek a maradandó ötletek. Én ezt hívom alkotóláznak, egy “másállapot”, amelyben termékeny gondolatok és ötletek születnek, olyanok, amivel érdemes majd operálni, beépíteni egy fellépésbe. 

Szóval, magam sem gondoltam, hogy olyan helyzetbe kerülök majd, hogy szakmai anyagot kell előadnom, de kihívásnak tekintettem, és ha még sor kerül további alkalmakra, minden egyes új felkérés egy külön felépítést kíván majd meg, egy a lényeg, sohasem csak szigorúan az anyagról kell beszélni, minél több apró ki és beszólást érdemes belecsempészni az ember mondanivalójába. Olyat, aminek köze van a témához, mégis kizökkentő vagy elgondolkodtató, amiről eszünkbe jut, hogy mennyi minden van ezen a világon, aminek köze lehet egymáshoz, vagy ami egyszerűen csak felemelő, jó gondolat. 

pecs.jpg

 

Jó volt Pécsen lenni, egyik kedvenc városom, és alig várom, hogy új kihívásokkal kínáljon meg a jövőben!!!

Díva és a PiQuasso zenél

Díva és a PiQuasso névre kereszteltük új zenekarunkat, melyet esküvőkre, rendezvényekre ajánlunk szeretettel.

Első fellépésünk ebben a formációban augusztus 3.-án történt, egy esküvőn Billegpusztán.

A zenekar tagjai: Fábián Zoltán - szóló gitár, Papp István - basszus gitár, Véró Ferenc - dob, és jómagam Díva művésznéven.  

Zenei projektnek definiáltuk, másfél-két órás repertoárunk van ebben a felállásban. Néhány musical, jazz darab, slágerek a múlt századból és a közelmúltból, pop és néhol enyhe rock beütéssel színezve.

Alapvetően szórakoztató és néhol tánczene.

Szeretnénk repertoárunkat tovább bővíteni, ez persze a felkérések minőségétől is függ, mire lesz igény.

 

Egy kis ízelítő:

Téged is vonzanak a végletek?

img_4972.JPG

Az embert természetétől fogva vonzzák a szélsőségek. Ösztönösen szeretünk kipróbálni dolgokat, amelyek a bennünk rejlő "véglet"érzést potencirozzàk.

Legjobb példa erre a sport : az ember aki egyszer repül a magasban, máskor mélyvízi búvárként merül a mélybe.
Vagy ott vannak a finnek, akik a forró szauna után megmàrtóznak a hóban. 
Persze az esetek többségében az emberek az ellenpontok egyik oldala mellett foglalnak állást , és ahhoz ragaszkodnak éveken, vagy egy életen át. Elsajátít egy tulajdonságot, egy szokást és gondolkodásmódot, mely jellemzően sarkalatos, és miután beleszokott nem is lép ki belőle. 
Tudjuk milyen könnyű valamely szélső érdekeltség mellé néptömegeket toborozni : erre a történelem számos példát szolgáltat. Az etnikai és politikai túlkapásokat itt nem is firtatnám.  
Én azt mondom , ha már az egyik szélsőség vonz minket, akkor érdemes kipróbálni a másik oldalt is. Számomra legalábbis ezért fér össze, hogy egy punkrock zenekarban énekelek, sokszor nem a legjobb hírű kocsmákban, miközben másnap templomban előadom az Ave Mariàt. Hogy a bálban dívàt játszom fehér bundában,majd egy club színpadján piros hosszúszárú csizmában topogok. 
Ugyanezen alapszik különböző önismereti ösvények "antiszerep" gyakorlata. Amikor az egyén a saját jellemvonasaival ellentétes jegyeket magára öltve játszik szerepet, ami mentén közelebb kerül valós és rá nem jellemző személyiségjegyek tanulmányozásához. Esetlegesen rájön, hogy amit addig tőle távolállónak talált, az mégsem olyan távoli, ha jobban szemügyre vesszük talán még jellemző is rà. Hogy tovább menjek, a magasabb önismereti tanítások szerint valójában minden jellemvonasunk ellenkezőjét is magunkban hordozzuk, és ami idegesít egy másik emberben, az pont azt mutatja, amit mi még magunkban nem rendeztünk le. Ha nem lenne saját feldolgozandó problémánk, akkor észre sem vennénk a másik szemében ezt a szálkát. 
Egy szó, mint száz: a saját szélsőségeink feszegetése érdekes útkeresést kínál a kíváncsi vándornak, aki jellemvonások bugyraiban szeret kalandozni. 

Egy Díva MINDEN körülmények közt Díva!

 

Egy nő adjon magára!

A Dívák enciklopédiája szerint egy valamire való nő még a sarki kisboltba sem szalad le toprongyosan, hanem a szoknyájához illő felsőt veszi fel, hozzávaló cipővel.

Na, ennek szerintem alapfeltétele, hogy az ember lánya hajítson ki minden "topis" darabot a lakásból, és akkor nem marad kinyúlt pulcsi, se elhasznált póló.

De még ezt megelőzendő, előnyös, ha csak olyan darabokat vásárolunk meg, amelyek jól állnak, divatosak, megfelelő méretűek. Megmondom őszintén, én magam sokat próbálok ellesni és elsajátítani e téren profiktól, ugyanis nem mindenki születik abszolút stílusérzékkel, és nem pusztán stílusérzék kérdése a megfelelő választás. Nem is beszélve arról, hogy milyen nagy és széleskörű a választék a boltokban, milyen sokféle stílus képviselteti magát a divatpalettán. Milyen egyszerű is volt néhány évtizede, amikor például bejött a mini divatba, és minden nő azt viselte, mást nem is hordtak. Na, ott nem kellett gondolkodni, csak megvenni a kétfajta konfekció közül a szimpatikusabbat. Nem is volt ennyi márka, ennyi bolt. És mégis csinosak voltak a nők. 

Mára mérhetetlen választék van a boltokban, és most nem mennék túl mélyen bele, hogy ezeket a ruhákat milyen szegény országok napszámosai varrják, mennyi pénzért, majd itt ráaggatva a márkanevet az előállítási költség sokszorosáért vásároljuk meg mi nyugati fogyasztók. És hányan vannak, akik évszakonként cserélnek ruhatárat, remélhetőleg az ő kevéssé igénybe vett darabjaik kikötnek végül olyan nőknél, akik boldogan viselik majd a már "divatjamúlt" ruhákat.

Egy szó mint száz, melós kitanulni az előnyös és divatos öltözködést - ajánlott lehet stylist tanácsadása, akár egy alkalom után az ember képe tisztul legalábbis atekintetben, hogy mi az amit semmiképpen ne viseljen. Az egyik legfontosabb az adottságokhoz illő színvilág, illetve a formák sem elhanyagolhatóak. 

Ennyit a ruhákról, hol van még a smink és a frizura? A megfelelő hajszín, forma választás, és hála az égnek, ma nem divat az agyonsminkelt arc, már aki nem tesz fel tubusnyi alapozót az arcára, mondván - ez nude, olyan természetes.

 

picsart_03-08-05_10_40.jpg

 

Bíztatni szeretném minden NŐtársamat, hogy nem kell törődni a férfiak hőbörgésével: "jaj, már megint sminkeled magad, ugyan - ide felesleges" - ez egy teljesen átgondolatlan kijelentés, mert megkapni persze a legjobbat és legszebbet szeretik, és domborítani is a legszebb mellett szeretnek - nekünk pedig jár az a kis jóérzés, amit a külsőnk ápolására fordítottunk. 

Soha nem volt ennyire jó nőnek lenni

Felcsaptam egy Marie Claire Magazint, és a legelső cikk így kezdődik: "Soha nem volt ennyire jó nőnek lenni". 

Az utóbbi időszakban a női egyenjogúsággal kapcsolatos irodalom ér utol. 

Müller Péter Vallomás a szerelemről című könyvét olvasom. Ez az első kötete ami a kezembe került, és megtudtam belőle, milyen mélyen "nőpárti" ez az írónk. És mit mondjak, jól esik. Egy férfi, aki nyilvánosan szereti, és tiszteli a nőket, és felháborítja az egyenlőtlen bánásmód. 

Többször kitér rá, hogy a keresztény-zsidó kultúra, melyben most élünk mennyire férfi uralom alatt áll.

"Az asszony állat arra rendeltetett öröktől fogva, hogy a férfi uralkodjék felette, a maga feje után nem bírván cselekedni. Az asszonynak szüksége van férfira, nemcsak a szaporodás miatt, mint ahogy a többi állatnál van, hanem azért is, hogy uralkodjék felette, mivel a férfi a legerősebb az esze miatt, és erkölcsi tekintetében."- írja mindezt Aquinói Szent Tamás. 

Sok más idézetet is hoz Müller Péter a Bibliából és az európai kultúrkörből, mely mind a férfi felsőbbrendűséget taglalja:

Például Nietzsche : " A nőben nincs halhatatlan szellem. Csak a férfi teremtetett Isten képmására."

És még sorolhatnám. Már írtam róla, hogy nem tartom magam egy vad véresszájú feministának, de azért amikor  ilyen idézeteket olvasok az elkeserít.

Olyan családban nőttem fel, ahol a lányoktól is elvárták, hogy jól tanuljanak, és felnőttként az életben akár egyedül is megállják a helyüket. Nem nagyon találkoztam eddig hátrányos helyzettel azért mert nő vagyok, de tartok tőle, hogy csak azért, mert családi burokban élek, és a pályaválasztásom is szerencsés ebből a szempontból. És mert nincsenek szupervezetői ambícióim.

Ugyan sokfelől terjed az a hír, hogy a nemi viszonyok közt milyen nagy változás jött létre az elmúlt évtizedekben: egyre több család van, ahol az anya a családfenntartó, és apuka marad otthon vigyázni a kicsikre, hogy egy párból a nő viszi haza a jobb fizetést ez bizony a férfi önérzetét bántja, és így tovább. 

Hogy soha nem volt ennyire jó nőnek lenni - ez biztos, ha az elmúlt néhány évszázadot tekintjük. 

Hogy tanulhatunk, talán ez a legfontosabb, legalábbis az első elengedhetetlen lépcső. Nekem már a nagyanyáim is képzett nők voltak, számomra ez természetes. 

Úgy gondolom, hogy valójában az egyéniségnek kell meghatároznia, hogy ki hol foglalja el a helyét az életben. Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi, a kérdés az, hogy milyen a jelleme, a szorgalma, a hozzáállása a világhoz. A többi az előítélet. Persze a gyakorlatban rengeteg egyéb tényező, mint pl. a jó kapcsolatrendszer, az erőszakosság, a korrupció beleszólnak az adottságok világába, de ez tudomásul véve az ember tegye a dolgát. Aztán jut ameddig bír haladni és a körülmények megengedik. 

 

Díva a díványon

- Avagy Dívák titkai a kulisszák mögött -

diva_a_divanyon02.JPG

 

A Dívák élete csupa titok és misztika.

Vajon ezt csak mutatják vagy valójában az?

Persze a titokzatosság vonzerő a nézők számára. Ahogy az operett bölcselet szól: "ami titkos mindig izgató, ez a módszer ez megbízható!".

Az egyszeri ember a pletykálkodás szintjén éli ki kíváncsisága kielégítését: másokról megtudni olyan tényeket, amelyekről lehet ítélkezni, okoskodni, bírálni. Végre hallunk valakiről valamit - ezen lehet napokig (évekig?) csámcsogni, emészteni és lelkünk mélyén irigykedni, hogy vele legalább történt valami.

Az entellektüel híreket hallgat, érdekli a világ eseményei: gazdaság, politika, művészetek - ha valami újat hall, fejét felkapja, mert újabb hírek - titkok - tudás birtokosává vált. Szereti és keresi a hírforrásokat, legyen az média, színház, internet vagy emberi társaság. Lényeg, hogy új és tartalommal bíró tények birtokába jusson.

A kutató a természet törvényeit próbálja jobban és jobban megismerni, a felfedezetlen területek viszik előrébb, a kíváncsiság, a tudás feltárása mozgatja életét. A sikeres kutatót szakmai elismeréssel díjazzák, kisebb nagyobb mértékű elismerések mindenki számára elérhetőek, ha kitartó és szorgalmas. Persze, sokszor nem az kapja a legnagyobb elismerést, aki valódi felfedezést tett, ez már az élet igazságtalanságának témaköre.

A művész az önkifejezés titkait feszegeti, a saját természetének és valójának titkait szeretné felfedezni, az előadó művész pedig mindezt meg is mutatja. Ez lehet öncélú magamutogatás is, ez sem felesleges, mert van akinek erre van szüksége. De lehet másokat ösztönző magatartás is, segíthet olyan embereken, akik szintén keresik ezeket a titkokat, de még nincs eszköz a kezükben. Vagy egész egyszerűen csak élményt nyújt vele másoknak. 

Egy díva lehet előadóművész: táncos, színész, énekes - de nem csak a művészetben ismerünk dívákat. Élhetnek polgári milliőben, családanyaként, nagymamaként, polgári foglalkozással: ami dívává teszi őket, az elsősorban a magatartásukból, a gondolkodásformájukból fakad. Egyfajta magabiztosság, öntudat birtokosai, méltósággal viselik ruhájukat, életüket, sorsukat. Legbelül királynők. Az mindegy, hogy egy család királynői, egy színpad királynői, vagy egy országé - ez mind csak mérték kérdése.

Magatartásforma. Életstílus.

 

Aki nem hisz a csodában, az nem realista

Egy filozófikus hangvételű könyvben olvastam, hogy az az ember, aki nem hisz a csodában, az nem realista.

Én mindig is hittem a csodákban,mégha túl gyakran nem is látható, de ha nem zárkózunk el, bármi megtörténhet. 

Amikor kiejtettem a számon,hogy jól mutatna a Szent Borbála Kórház ebédlőjében egy versenyzongora, én gondoltam a legkevésbé, hogy másnap reggelre realizálódik az elképzelés.

De hogy csak kérni kell - és megadatik, ezt sem gyakran tapasztaljuk. 

Abban reménykedem, hogy a gáláns felajánlás után - köszönet érte Futó Gábor Főorvos Úrnak - a zongora elfoglalhatja új helyét, és nem csak engem inspirál tovább, hogy használatba vegyük, hanem mindazokat, akik valaha tanultak, vagy tanulnak zenélni, esetlegesen MOST kedvet kapnak hozzá, ezáltal a mindennapokat kicsit átszínezzük vagy ha stílusos próbálok lenni: ÁTHANGOLJUK.