Pécs az izgalmak városa. 

Szeretem a változatos  fekvését, fent a jellegzetes TV toronnyal, ami egy jó tájékozódási pont a látogatóknak, akik vonattal érkeznek a pályaudvarra. 

A főtér középen a dzsámival már önmagában némi titokzatosságot sugároz, abból a régi török világból, ami valaha a teljes délvidéket uralta, néhány kis eldugott minaret is felbukkan a sétám során, ahogy a pályaudvarról igyekszem felfelé, hogy a bazilika feletti utcában szállásomat elfoglaljam. 

Már a vasútállomásról felfelé induló széles utca is igen hangulatos, a forgalmas főút után végre kezdődik a belváros. Mindenhol nyüzsgés, a kávézók és teraszok is emberekkel telve, szeptember van, megérkeztek a diákok is. 

Izgalmas lett volna ide járni egyetemre, amikor a gyógyszerész kart végeztem még eszembe nem jutott Pestet elhagyni, csak később fordult meg a fejemben a vidéki tanulási lehetőség.  

Már a vonaton is elmerengtem, mennyi izgalommal járt 2014 nyarán felvételizni a művészeti karra. Akkor már pécsi diák szerettem volna lenni, ráadásul a karról tudni, hogy bár a pesti akadémia régi időkből megmaradt jóhírével nem veheti fel a versenyt, valójában a legjobb művész tanárok Pécsen vannak, legalábbis ének szakon, és az intézet nagyon sok jó lehetőséget kínál diákjainak, beleértve külföldi programokat is. Én lepődtem meg a legjobban, amikor a szolfézs és zongora felvételin megfeleltem, és még egyszer utazhattam Pécsre előénekelni. Sajnos itt már nem kerültem be a 3 legjobb közé, még ha nem is voltak nagy illúzióim, ez egy nagy álom lett volna. 

2019 szeptemberben pedig előadni jöttem Pécsre. Nem éppen klasszikus darabot, hanem a kórházi munkám beszámolóját. Készültem rá, sokszor felmondtam, mert ismerem a "reflektorfény" hatásait, és tisztában vagyok vele, hogy az izgalomtól stresszes vagyok, csak azt tudom előadni, amit előtte már alaposan átgondoltam és gyakoroltam. Ugyanakkor pont ez a nagy feszültségből származó hajtóerő hozzá elő azokat a gondolatokat amelyek a legjobb ötleteket szolgálják egy előadás elkészítésekor. Amikor az ember stressz helyzetben jól teljesít, mert úgy tud megnyilvánulni, ahogy azt elképzelte, és erről pozitív visszajelzést kap a hallgatóságtól, akkor a siker érzés hatásfoka olyan magas, hogy a meglevő gondolatcsírák minőségét meghatványozza. És ilyenkor születnek a maradandó ötletek. Én ezt hívom alkotóláznak, egy “másállapot”, amelyben termékeny gondolatok és ötletek születnek, olyanok, amivel érdemes majd operálni, beépíteni egy fellépésbe. 

Nagy kihívásnak tekintettem, és ha még sor kerül további alkalmakra, minden egyes új felkérés egy külön felépítést kíván majd meg. Minél több apró ki és beszólást érdemes belecsempészni az ember mondanivalójába. Olyat, aminek köze van a témához, mégis kizökkentő vagy elgondolkodtató, amiről eszünkbe jut, hogy mennyi minden van ezen a világon, aminek köze lehet egymáshoz, vagy ami egyszerűen csak felemelő, jó gondolat.

 Arról meséltem a hallgatóságnak, hogy kórházunkban amióta bevezettük a gyógyszerosztó automatát, milyen előnyöket hozott ez a mindennapi minőségi betegellátásban.

Itt nem kívánom  részletesen leírni mi hangzott el, de annyi összefoglalót azért adnék, hogy Magyarországon még mindig nincs minden kórházban olyan automata berendezés, ami a bent fekvő betegek gyógyszereit adagolná csomagokba, így ez a teher az osztályon dolgozó nővéreket sújtja. Márpedig igen hosszadalmas munka egy nagyobb osztályon fekvő összes beteg, összes gyógyszerét két kézzel összerakosgatni, nem beszélve arról, hogy egy éjszakai műszakban, fáradtan nagyon sok a tévedési lehetőség. 

Természetesen a gép is téved, ha rossz adatokat rögzítünk benne, azonban ezeket az adatokat több személy is ellenőrzni, ezzel biztosítva, hogy minimális legyen a tévedések száma.  

Hosszú értekezéseket lehetne írni az automatizált gyógyszerosztás lényegéről és előnyeiről, de majd egy másik fórumon. Ez most csak élménybeszámoló akart lenni, egy rövid emlékezés pécsi kihívásaimra.

Alig várom, hogy újabb lehetőséget hozzon ez a város!!!