Legjobb példa erre a sport : az ember aki egyszer repül a magasban, máskor mélyvízi búvárként merül a mélybe.

Vagy ott vannak a finnek, akik a forró szauna után megmàrtóznak a hóban. 

Persze az esetek többségében az emberek az ellenpontok egyik oldala mellett foglalnak állást , és ahhoz ragaszkodnak éveken, vagy egy életen át. Elsajátít egy tulajdonságot, egy szokást és gondolkodásmódot, mely jellemzően sarkalatos, és miután beleszokott nem is lép ki belőle. 

Tudjuk milyen könnyű valamely szélső érdekeltség mellé néptömegeket toborozni : erre a történelem számos példát szolgáltat. Az etnikai és politikai túlkapásokat itt nem is firtatnám.  

Én azt mondom , ha már az egyik szélsőség vonz minket, akkor érdemes kipróbálni a másik oldalt is. Számomra legalábbis ezért fér össze, hogy egy punkrock zenekarban énekelek, sokszor nem a legjobb hírű kocsmákban, miközben másnap templomban előadom az Ave Mariàt. Hogy a bálban dívàt játszom fehér bundában,majd egy club színpadján piros hosszúszárú csizmában topogok. 

Ugyanezen alapszik különböző önismereti ösvények "antiszerep" gyakorlata. Amikor az egyén a saját jellemvonasaival ellentétes jegyeket magára öltve játszik szerepet, ami mentén közelebb kerül valós és rá nem jellemző személyiségjegyek tanulmányozásához. Esetlegesen rájön, hogy amit addig tőle távolállónak talált, az mégsem olyan távoli, ha jobban szemügyre vesszük talán még jellemző is rà. Hogy tovább menjek, a magasabb önismereti tanítások szerint valójában minden jellemvonasunk ellenkezőjét is magunkban hordozzuk, és ami idegesít egy másik emberben, az pont azt mutatja, amit mi még magunkban nem rendeztünk le. Ha nem lenne saját feldolgozandó problémánk, akkor észre sem vennénk a másik szemében ezt a szálkát. 

Egy szó, mint száz: a saját szélsőségeink feszegetése érdekes útkeresést kínál a kíváncsi vándornak, aki jellemvonások bugyraiban szeret kalandozni.