Avagy egy napra Díva leszek

Egy nap Díva leszek

Egy nap Díva leszek

Itt laknak a Gluténmentes Álmodjkirálylányok!

2018. szeptember 06. - Bianca Terek

img_20180808_172623.jpgNeuschwanstein

 

Ahogy a wikipédia fogalmaz, kőből épült álom.

Én meg úgy hívom, hogy a gluténmentes álmodjkirálylányok lakhelye.

Már éppen csomagolni kezdtem, hogy beköltözzek, de még mindig nem lehet ott szobát bérelni.

Pedig, van benne minden, ami kell: trón-szoba, színház terem, VÉNUSZ barlang! - a grál mondakör egyes elemei kelnek életre. Mondom, össze futott a nyál a számban, nem amikor messziről megláttam, hiszen képekről már ismertem korábban, hanem amikor beléptünk a belső térbe, és megindult az idegenvezetés.

Hiába a turisták százai, még ez sem ront az illúzión, amikor az ember belép az első jelentős terembe, ami a koronázó terem, és egy pillanat alatt II. Lajos bajor király által felépített ködös-őrült világában JELEN érzi magát.

Csak kapkodtam a fejemet a világ minden pontjáról összeszedett vallásfilozófiai festmények láttán - az audio vezetés pedig szépen sorolja a felbukkanó szimbólumok sorát és rövid értelmezését.

Persze ha tudom előre, hogy ilyen lesz, akkor nem érint meg az újdonság és meglepetés okozta éles élmény, de így meg alig maradt időm, hogy a látottakat és hallottakat összetegyem a fejemben, mielőtt tovább kell indulni.

Nem, három perc alatt nem lehet végignézni annyi festményt, amennyi itt egy teremben van. 

Ráadásul minden második elem wagneri vonatkozású: a nagy és őrült szellemek megtalálják egymást, ilyen volt II. Lajos és Wagner, a két megalomán alkotó. Még a kastély neve is a Lohengrinből származik... (megjegyzem, egyszer végig szenvedtem ezt az operát, komoly erőfeszítés volt, nem tudom, hogy megérte e.)

Talán a Vénusz barlang fogott meg a legjobban. Hogy képesek voltak az egyik folyosót barlang díszlettel megépíteni. Ez aztán fanatizmus! 

De a színpaddal megáldott bál terem se marad el a korábbiaktól, agyon zsúfolt témái még a kevéssé ihletett és nem alkotó emberben is megindítja a képzeletet, és művészi vénák nélkül is beindul a fantáziánk.

 

img_9877a_496x640.jpg

Irány fel! Méghozzá gyalogosan! Jó fél óra felfelé menet, mire a kastélyhoz érünk, de megéri, van idő ráhangolódni.

Rengeteg a turista.

De az igazi időutazás bent kezdődik.

Érdemes volt megnézni!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egynapdivaleszek.blog.hu/api/trackback/id/tr7914226775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása