Avagy egy napra Díva leszek

Egy nap Díva leszek

Soha nem volt ennyire jó nőnek lenni

2019. január 24. - Bianca Terek

Felcsaptam egy Marie Claire Magazint, és a legelső cikk így kezdődik: "Soha nem volt ennyire jó nőnek lenni". 

Az utóbbi időszakban a női egyenjogúsággal kapcsolatos irodalom ér utol. 

Müller Péter Vallomás a szerelemről című könyvét olvasom. Ez az első kötete ami a kezembe került, és megtudtam belőle, milyen mélyen "nőpárti" ez az írónk. És mit mondjak, jól esik. Egy férfi, aki nyilvánosan szereti, és tiszteli a nőket, és felháborítja az egyenlőtlen bánásmód. 

Többször kitér rá, hogy a keresztény-zsidó kultúra, melyben most élünk mennyire férfi uralom alatt áll.

"Az asszony állat arra rendeltetett öröktől fogva, hogy a férfi uralkodjék felette, a maga feje után nem bírván cselekedni. Az asszonynak szüksége van férfira, nemcsak a szaporodás miatt, mint ahogy a többi állatnál van, hanem azért is, hogy uralkodjék felette, mivel a férfi a legerősebb az esze miatt, és erkölcsi tekintetében."- írja mindezt Aquinói Szent Tamás. 

Sok más idézetet is hoz Müller Péter a Bibliából és az európai kultúrkörből, mely mind a férfi felsőbbrendűséget taglalja:

Például Nietzsche : " A nőben nincs halhatatlan szellem. Csak a férfi teremtetett Isten képmására."

És még sorolhatnám. Már írtam róla, hogy nem tartom magam egy vad véresszájú feministának, de azért amikor  ilyen idézeteket olvasok az elkeserít.

Olyan családban nőttem fel, ahol a lányoktól is elvárták, hogy jól tanuljanak, és felnőttként az életben akár egyedül is megállják a helyüket. Nem nagyon találkoztam eddig hátrányos helyzettel azért mert nő vagyok, de tartok tőle, hogy csak azért, mert családi burokban élek, és a pályaválasztásom is szerencsés ebből a szempontból. És mert nincsenek szupervezetői ambícióim.

Ugyan sokfelől terjed az a hír, hogy a nemi viszonyok közt milyen nagy változás jött létre az elmúlt évtizedekben: egyre több család van, ahol az anya a családfenntartó, és apuka marad otthon vigyázni a kicsikre, hogy egy párból a nő viszi haza a jobb fizetést ez bizony a férfi önérzetét bántja, és így tovább. 

Hogy soha nem volt ennyire jó nőnek lenni - ez biztos, ha az elmúlt néhány évszázadot tekintjük. 

Hogy tanulhatunk, talán ez a legfontosabb, legalábbis az első elengedhetetlen lépcső. Nekem már a nagyanyáim is képzett nők voltak, számomra ez természetes. 

Úgy gondolom, hogy valójában az egyéniségnek kell meghatároznia, hogy ki hol foglalja el a helyét az életben. Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi, a kérdés az, hogy milyen a jelleme, a szorgalma, a hozzáállása a világhoz. A többi az előítélet. Persze a gyakorlatban rengeteg egyéb tényező, mint pl. a jó kapcsolatrendszer, az erőszakosság, a korrupció beleszólnak az adottságok világába, de ez tudomásul véve az ember tegye a dolgát. Aztán jut ameddig bír haladni és a körülmények megengedik. 

 

Díva a díványon

- Avagy Dívák titkai a kulisszák mögött -

diva_a_divanyon02.JPG

 

A Dívák élete csupa titok és misztika.

Vajon ezt csak mutatják vagy valójában az?

Persze a titokzatosság vonzerő a nézők számára. Ahogy az operett bölcselet szól: "ami titkos mindig izgató, ez a módszer ez megbízható!".

Az egyszeri ember a pletykálkodás szintjén éli ki kíváncsisága kielégítését: másokról megtudni olyan tényeket, amelyekről lehet ítélkezni, okoskodni, bírálni. Végre hallunk valakiről valamit - ezen lehet napokig (évekig?) csámcsogni, emészteni és lelkünk mélyén irigykedni, hogy vele legalább történt valami.

Az entellektüel híreket hallgat, érdekli a világ eseményei: gazdaság, politika, művészetek - ha valami újat hall, fejét felkapja, mert újabb hírek - titkok - tudás birtokosává vált. Szereti és keresi a hírforrásokat, legyen az média, színház, internet vagy emberi társaság. Lényeg, hogy új és tartalommal bíró tények birtokába jusson.

A kutató a természet törvényeit próbálja jobban és jobban megismerni, a felfedezetlen területek viszik előrébb, a kíváncsiság, a tudás feltárása mozgatja életét. A sikeres kutatót szakmai elismeréssel díjazzák, kisebb nagyobb mértékű elismerések mindenki számára elérhetőek, ha kitartó és szorgalmas. Persze, sokszor nem az kapja a legnagyobb elismerést, aki valódi felfedezést tett, ez már az élet igazságtalanságának témaköre.

A művész az önkifejezés titkait feszegeti, a saját természetének és valójának titkait szeretné felfedezni, az előadó művész pedig mindezt meg is mutatja. Ez lehet öncélú magamutogatás is, ez sem felesleges, mert van akinek erre van szüksége. De lehet másokat ösztönző magatartás is, segíthet olyan embereken, akik szintén keresik ezeket a titkokat, de még nincs eszköz a kezükben. Vagy egész egyszerűen csak élményt nyújt vele másoknak. 

Egy díva lehet előadóművész: táncos, színész, énekes - de nem csak a művészetben ismerünk dívákat. Élhetnek polgári milliőben, családanyaként, nagymamaként, polgári foglalkozással: ami dívává teszi őket, az elsősorban a magatartásukból, a gondolkodásformájukból fakad. Egyfajta magabiztosság, öntudat birtokosai, méltósággal viselik ruhájukat, életüket, sorsukat. Legbelül királynők. Az mindegy, hogy egy család királynői, egy színpad királynői, vagy egy országé - ez mind csak mérték kérdése.

Magatartásforma. Életstílus.

 

Aki nem hisz a csodában, az nem realista

Egy filozófikus hangvételű könyvben olvastam, hogy az az ember, aki nem hisz a csodában, az nem realista.

Én mindig is hittem a csodákban,mégha túl gyakran nem is látható, de ha nem zárkózunk el, bármi megtörténhet. 

Amikor kiejtettem a számon,hogy jól mutatna a Szent Borbála Kórház ebédlőjében egy versenyzongora, én gondoltam a legkevésbé, hogy másnap reggelre realizálódik az elképzelés.

De hogy csak kérni kell - és megadatik, ezt sem gyakran tapasztaljuk. 

Abban reménykedem, hogy a gáláns felajánlás után - köszönet érte Futó Gábor Főorvos Úrnak - a zongora elfoglalhatja új helyét, és nem csak engem inspirál tovább, hogy használatba vegyük, hanem mindazokat, akik valaha tanultak, vagy tanulnak zenélni, esetlegesen MOST kedvet kapnak hozzá, ezáltal a mindennapokat kicsit átszínezzük vagy ha stílusos próbálok lenni: ÁTHANGOLJUK.

 

 

Addikcióm, az adrenalin

Van egy barátom, aki szeret repülni. Van saját repülője. 

Motorozni is szeret. 

Kérdeztem tőle, hogy nem fél tőle?

Azt mondta, hogy fél, de annyira izgatja az érzés, amit mellette kap ezektől az élményektől, hogy mindig felülkerekedik a félelmein.

 Én koncert előtt szoktam ezen merengeni, amikor várom hogy sorra kerüljek. Ez hol könnyebb, hol nehezebb. Érdekes, hogy néha elkap a szorongás, és eluralkodik az érzés, hogy miért is vágtam bele az egészbe, nem ér ez ennyit. De volt már olyan is, hogy szinte izgalom nélkül léptem színpadra.

Vélhetően a napi idegállapot függvénye, hogy miként reagálunk. Ja, és persze, hogy mennyire tudjuk jól a darabot. Az agyongyakorlás még senkinek nem ártott meg.

Egy biztos, hogy amikor az ember elkapja azt a belső lüktetést, amit a színpad megkíván tőle, akkor az olyan hajtóerőt jelent, ami a produkciót sikerre emeli. Tisztán emlékszem arra a különös érzésre, amit egyszer tévékamera előtt éltem meg, ahogy terpesztettem egy jó magas tűsarkúban, és a lábszáramon végigfutott egy olyan erős, inspiráló áram, ami végigvitte a produkciót. 

Azt mondják a közönség átveszi az előtte álló előadó érzéseit. Az énekesek úgy tartják, hogy még a torok állását is felveszi a hallgató - aki szorítja a gégéjét, annak a hallgatósága akár le is rekedhet. Erről egyszer egy ismerősöm személyes tanubizonyságot is tett, azt mondta, hogy operaáriákat hallgatott egy torokszorító énekestől, és a darab végére ő rekedt le (nyilván az énekes is, csak erről mi már nem tudunk). 

Torok szorongatásról nekem is vannak saját tapasztalásaim, a téma meglehetősen kimerítő és hosszadalmas, és leginkább csak az érintettek értik, akik maguk is csinálják. Meg néhány hallgató, akit megőrjít az éles vibrato. 

Különösen érdekelnek ezek a belső magatartás formák, és hiszem, hogy gyakorlással el lehet érni, hogy az előadó a megfelelő pillanatban elő tudja rántani a színpadkész állapotot. Amiben nincs izgalom csak izgatottság. Ami inspirálja a hallgatóságot és nem drukkolásra kényszeríti.

 

 

 

 

Koncert az Adventista Egyházban

November 17.-én este adott egyházzenei koncertet az Orvosmuzsikusok Egyesülete.

Felléptek: Dr. Lehoczky Hajnalka, Dr. Greschik István, Prof. Dr. Borvendég János és Dr. Terék Blanka, Devich Benedek, ifj. Balázs Elemér, zongorán kísért: Mikó Szilvia korrepetítor.

Műsoron volt Bach, Handel, Boellmann, Dittersdorf.

Bevallom ez utóbbi két szerző számomra újdonság volt, és az is, hogy egy zenész egy szál nagybőgővel kiáll a színpadra és szólózik. Majd egy zongora kíséretével ismét szólózik. 

Zenei csemegének gondolom, érdekessé teszi a koncertet, új színt visz a műsorba - ilyet ritkán látni, talán kevesen is vállalják a szólista megjelenést egy ilyen (technikájában és súlyában egyaránt) nehéz hangszerrel. Respect Devich Benedek!

Balázs Elemér azonnal belopta magát a szívembe, így még nem hallottam senkit Bachot játszani: mintha romantikus mű szólna - vagy csak a képzeletem játszott?

 

Erre az alkalomra a klasszikus fekete - fehér szettet választottam, a télen oly öltöztető bunda felsővel, kötelező piros rúzzsal - ékszerek lemaradtak, ne csicsázzuk túl. (Valamit hagyjunk későbbre is! )

img_2318.JPG

 

 

Köszönjük a lehetőséget az Egyháznak, hogy helyszínt biztosít Egyesületünk részére!

Adventi koncertek

Az adventi időszak mindig sűrűbb az énekesek életében.

Soron következő koncertek:

November 17. 18 óra

Adventista Egyház - Egyházzenei Műsor - (Orvosmuzsikusok Egyesülete)

December 3. 19 óra

Szent István Bazilika - Idegsebészek Advetni Hangversenye

December 4. 18 óra

Ráckevei Könyvtár - Adventi Hangverseny - (Orvosmuzsikusok Egyesülete)

December 16. 18 óra

Zenta - Színházterem - Jótékonysági Koncert 

December 22. 15 óra

Törökbálint - Olajág Idősek Otthona Karácsonyi Koncert 

PEZSGŐŐŐŐŐŐT a Dívának!

A rádióban folytatott beszélgetést egy riporter az operettszínház énekeseivel. Arról zajlott az értekezés, hogy milyen más a mai operettsztárok élete, mint néhány évtizeddel ezelőtt, a századfordulóról már nem is beszélve. Nemcsak az ő életformájuk más, de a rajongók és viselkedési szokásaik is merőben megváltoztak. 

Az egyik bonviván nyilatkozta, hogy mára inkább a férfi énekeseknek van rajongótábora.

A primadonnák kitartó udvarlói mintha eltűntek volna az éterből. Pedig ismerjük a régi klíséket, mely szerint a férfiak pezsgőt ittak az ünnepelt énekesnő cipőjéből, és kifogták a lovakat a kocsijából, hogy ők maguk húzhassák. Névtelen vagy nevesített virágcsokrokkal halmozták el az imádott és sokszor teljesen elérhetetlen hölgyek öltözőit. 

Hová lettek ezek a férfiak?

Helyébük léptek azok a fiatal lányok, akik autogrammra várakoznak a művészbejáratok előtt, és visítva fogadják a kijövő bonvivánokat és táncosokat, könnyűszerrel akár oda is adják magukat egy-két alkalomra.

 

Jó, vagy nem jó: így van - de ez sem marad örökre. Jönnek majd új idők új dalai, dívái és rajongói. 

 

dsc09998.JPG

Macskazene

Napjaink elterjedt művészeti megnyilatkozási helyszíne az ALULJÁRÓ.

Utcazenészek régen is voltak, de mintha mostanában egyre többen mutatnák be művészetüket aluljárókban, tereken, parkokban.

Vagy csak az én utam változott annyit, hogy minden reggel és délután átkelek a kelenföldi aluljáróban, ahol szinte mindig zenél valaki a mozgólépcső alján. 

Nem újdonság az anekdota, mely szerint egy igen magas gázsikért foglalkoztatott zenekar kiment az aluljáróba zenélni, és az emberek rezzenéstelen arccal haladtak el előttük, rájuk sem hederítve rohantak, ahogy szoktak. Ugyanezért a zenekarért aznap este ezrek fizettek nagyon súlyos pénzeket, hogy meghallgathassák őket egy elit koncertteremben. 

Ma délután ez a pár hegedült Kelenföldön. A tokra ki volt tűzve az alábbi szöveg: "Esküvőnkre gyűjtünk."

Kérdés, hogy igaz e az állítás, én picit meghatódtam tőle, jobban esett elhinni, mint nem elhinni. Egy pár percig hallgattam a játékukat, szépen zenéltek. 

 

 

aluljarozene.jpg